Maróti Szikvíz

... A kristálytiszta, arzénmentes felfrissülés ...

Cégünk története

Vállalkozásomat Üllés községben, 1989-ben indítottam, bár ekkor még nem ez volt a fő profilom Az Üllés és Vidéke ÁFÉSZ-től vettem át az üzletágat, s ezzel együtt azokat a berendezéseket is, melyek a szikvíz előállításához szükségesek. 1993-ban már vállalkozásom fő tevékenységi köre a szikvízkészítés volt.

Természetesen a gyártástechnológiát, a szikvíz előállításához szükséges gépeket, berendezéseket folyamatosan fel kellett újítani, de a piac növelése érdekében is mind a termék minőségében, árában, mind a kiszolgálás színvonalában folyamatosan előre kellett lépnem, igazodnom kellett a piaci igényekhez. Ekkor még a kis üzemben üvegbe és alluminium ballonba töltöttük a szódát,a vásárlók onnan az üzemből vásárolhatták meg. De 1994-től már új ruhát kapott a szóda, mert műanyag PRB flakonokba, illetve saválló ballonokba palackoztunk. 1997-től merült fel fokozatosan az igény a házhozszállításra is.

Tevékenységem során olyan vevők kiszolgálását is felvállaltam, melyek Üllés, illetve a környező települések(Mórahalom, Öttömös, Ruzsa, Pusztamérges, Ásotthalom, Kelebia) területén, külterületén találhatóak és egyébként helyben nem jutnának hozzá a termékhez. A szikvíz értékesítése során került elém az a piaci lehetőség, hogy az általam ellátott területen nem megoldott a PB gázpalackok értékesítése, s igény mutatkozik ennek a terméknek a terítésére is.

Megkerestem a Primagáz Zrt.  amely hajlandóságot mutatott arra, hogy e termék forgalmazására velem szerződést kössön. A megállapodás szerint 11,5 kg-os és 23 kg-os PB illetve 11 kg-os targonca gázpalackokat forgalmazok. A PB gáz árusításának megkezdésével előttem állt egy másik lehetőség is , amely LINDE ipari gázok forgalmazását és házhoz szállítását tette lehetővé. E tevékenység megfelelően kiegészíti a szikvíz forgalmazási tevékenységet, s többlet jövedelmet biztosított vállalkozásom számára.

1998-ig egyedül dolgoztam a vállalkozásban, majd a forgalom növekedése megkívánta, hogy alkalmazottat foglalkoztassak.
Vállalkozásom telephelye 2004 június
áig a lakásomként szolgáló családi házam volt. A szikvíz termelés és forgalmazás nagyságrendje, a fent említett új profil miatt már nem volt folytatható az akkori telephelyen a , ezért vásároltam egy portát itt Üllésen egy Iparterületnek kialakított részen, 2002-ben.

Ekkor különböző támogatások, ill. hitel igénybevételével, új, a profilhoz szükséges telephely felépítésébe kezdtem, mindez az akkori piaci igények teljesebb kielégítése és a további fejlődés érdekét szolgálta. Az építési munkálatok sokasága, az engedélyek beszerzésének hada várt rám, de miután megbirkóztam vele, 2004 júniusában nagy örömömre, kezdődhetett a költözködés az új telephelyünkre, és innentől kezdve már itt működhetett az üzem. Amelynek létrejöttében köszönetet mondhatok sok mindenkinek, barátoknak, ismerősöknek, a Partiscum XI. Takarékszövetkezet Üllési kirendeltségének, illetve a Polgármesteri Hivatalnak is.

Vállalkozásom 2006. november 11-én megszűnt, és Maróti HEG-SZI KFT. néven fut tovább. 2012-ben ismét bővült cégünk, egy pályázat segítségével, melynek keretében Hegesztés technikai üzletet nyitottunk, 2013 júliusában.

Jelenleg hatan dolgozunk a vállalkozásban. Az út idáig hosszú volt és természetesen fut tovább, hiszen még mindig van felújításra, fejlesztésre váró eszköz, gép stb.